Bejelentkezés
Cikkek

LÁTNI A SZAVAKAT MAGUNK ELŐTT

Kontha Dóra
Magyar Hírlap
2011.március

2019. január 22. 21:50

SZÍNPAD A VILÁG FELETT

Beszélgetés Kornya Istvánnal
ÚJ EMBER 2019.

2019. január 22. 21:45

A helyes orrtartás végett jó a mese

Bonczidai Éva cikke

2019. január 22. 21:37

ISTEN BOLONDJA

Beszélgetés Kornya Istvánnal

részlet a „Csíksomlyói passió” c. könyvből

MMA kiadó 2018.

2019. január 22. 21:18
  1   2   3   4   5  

Erdőmesék


Erdőmesék



Ismerik Berecz Andrást, hallották már mesélni? Tudják, az a mosolygó bajuszú, ember, pajzán villámokkal a szemében, aki keresztül-kasul bejárta az országot, határon innen és túl, hogy bölcs falusi öregektől összeszedje a legjobb történeteket. Mély és mulattató meséiket eltanulva az ő hangjukon, ám a saját eszejárásával is megcsavarintva adja tovább.

A hagyományok legméltóbb tisztelete, ha beépítjük őket az életünkbe. Így tett a Berecz-házaspár is, mikor a feleség, Lilla nagyszüleitől megörökölt zuglói kertes házba költözött. Megőrizve mindent, ami fontos, fejlesztették, gyarapították a régi családi otthont, ahol idővel fölnevelték négy gyermeküket. Mi is ide érkeztünk, hogy – eredeti szándékom szerint – a mesék jelképes erdeiről kérdezzük a házigazdát. András azonban úgy döntött, inkább a saját erdeiről beszélne. Mit tehet ilyenkor az ember? Hátradől, és élvezettel hallgatja…

- Édesapám nagyon szerette a természetet, és velem is korán megkedveltette. Belvárosban laktunk, és szomjaztuk az erdőt. Ahogy tehettük, kimentünk, a hétvégék kirándulással teltek. Édesanyám ennivalót csomagolt, én vittem a fűzős focilabdát, édesapám a gerelyt, olykor bumerángot, hogy a tisztásokon aztán szép óvatosan hajigáljuk. Tüzet raktunk, szalonnát sütöttünk. Felnőtt fejjel, mikor elmegyek azokra a helyekre, szinte látom-hallom őket. Vannak kedves útjaim a budai erdőkben. Budakeszi fölött szoktam járkálni, mert oda hamar ki lehet érni, aztán a Kis-Hárs-hegy körút, a Kaán Károly kilátó és környéke. Otthonos vidék, mert egykor pár évig a Pilisi Parkerdő dolgozója voltam és ezen a részen sok szemetet szedtem a pesti kirándulóközönség után, és sok nótát is elfújtam reggelenként!                                                                                                                        - Milyen szél sodorta oda tanult emberként?                                                                               - Fiatal családapaként kellett a kereset és jó hely volt az erdő. Kitűnő főnököm volt Körmendi Gyula bácsi, erdész felmenőkkel. Emlékszem az öreg erdészházára, a Fenyőgyöngyénél. Konyhájában volt egy hatalmas rézüst, amiben valamikor szilvalekvár főtt. A színészbarátok, Sinkovits, Bessenyei, a teraszon boroztak vele. Én kapáltam a kertjét, és mikor kicsit megbódultak, Gyula bácsi odaszólt nekem, hogy Berecz, most „valami mongolt” énekeljen. Énekeltem párat, és Gyula bácsi büszke volt, hogy na, látjátok, nem akárkik túrják itt a kertet. Nekem élmény volt az az idő, csudálom ma is azt az erdőrészt, amit akkor én ültettem. Előttem van, ahogy a Kecske-hegy oldalában leszúrom a facsemetéket. Eszembe jut a 80 éves János bácsi, aki csontsovány volt, hatalmas állkapoccsal, és a fatuskókról kinőtt susnyókat kaszával vagdosta. Mint a jóságos, segítő halál, úgy dolgozott. Szépen, tapintatosan. Mellette serénykedett Ágnes néni, aki Háromszékről jött. „Halál bácsi” mindig ugratta, pompás tréfáik voltak. A társadalom pereméről a legkülönbözőbb emberek verődtek ott össze. Nagyon szórakoztatott. Nagy esőben egy rozoga Csepel-utánfutóban gyűltünk össze, amibe a sarat a lábunkon behordtuk, és a zsákból kidőlt fűmagból pázsit nőtt.                                                                                                                                                    - Akár egy Kusturica-film: képtelen helyszínek, valószínűtlen szereplőkkel az élet sűrűjéből! Igazi kordokumentum.                                                                                                                             - Nekem ezt is jelenti az erdő. Édesapám történeteiben is az erdő fel-felbukkant, járta ő is sűrűn. És nem csak szórakozásból. Sőregen, az ő szülőfalujában Trianon után szinte mindenki „csempész” lett. Pedig csak odajártak vásárba, ahová azelőtt. A vonalat átlépve, erdőben. Visszafelé is úgy tudták a borjat beverni az erdőbe, hogy Sőregen lukadtak ki, s finánccal nem találkoztak. Édesapám ebbe nőtt bele, ő is sokat szökött át a szlovák-magyar határon. Az erdő ismerete hozzátartozott az életükhöz. Az éjszakai tájékozódás, bátorság, virtus. Ez mentette meg a háborúban. Amerikai hadifogságból München alól elszökött és egyedül hazajött. Bécs alatt volt az orosz zár, azon is át tudott jönni, télen.                       

– Ez is szinte mesei motívum: az oltalmazó, elrejtő erdő. Derűs, színes erdő-kalandok?                          - Bolondja vagyok az erdei gyümölcsöknek. Van, aki lenézi ezeket, mert kicsit „vad” az ízük. A csipkebogyót könnyű szeretni, finom, illatos ivólét szoktam áztatni belőle, húsa pompás, közismert. De nagy kedvencem, a som már kevésbé népszerű itthon. Várom, hogy termőre forduljon ott a kertben az a sombokor, erdőről hoztam. A kökényt is szeretem, ezzel is egyedül vagyok a környezetemben. A galagonyához már egy kis lélek kell. Amit viszont nem hiszem, hogy Pesten sokan fogyasztanának, az a berkenye. A Budakeszi Vadasparkban ismerek egy részt, ahol a tölgyek közt elegyesen barkóca berkenyék teremnek. Kétfélét is tudok ott. Az egyik kicsit megszottyadva jó, a másik, meg feszesen. Hát azt én úgy szoktam két pofára falni, hogy aznap mást nem eszem! Tehát az erdő táplál, és tetszik, hogy magamnak szedem, nem kell boltba menjek. És az a gyümölcs genetikailag rendben van! Nem szóltak bele a tudós urak, nem láttamozta Brüsszel, csak úgy szépen ott hintázik a szélben, kelleti magát csendesen. Szórakoztat, ahogy kis családom megmosolyog, hogy papa milyen ősember.

- Sokat van úton, emberek közt, reflektorfényben, zajban. Keresi az erdő csendjét?                                                                                                                                                    - Még az erdő akusztikáját is! Akkor fedeztem föl, mikor Dsupin Pali barátommal egyszer a Bükkben kimentünk, hogy a furulyáját összepróbáljuk az énekkel. Hát, az erdőnek olyan különleges hangja van, amit nem lehet összecserélni mással. Nem úgy szól, mint folyóparton, mint sziklák mellett, vagy zárt völgyben. Az, hogy a fák egyenként verik vissza a hangot, és még gömbölydeden el is osztják, az külön gyönyörűség. Erdőben nézelődni, megfigyelni is nagyon szeretek. Nagyszénáson egyszer hanyatt vetettem magam, és azt láttam, hogy két ragadozó madár – kánya? ölyv? nem tudtam megállapítani – játékosan kergette egymást egyre magasabbra. Majd összekapaszkodtak, és mind a kettő csak az egyik szárnyát nyitotta ki, úgy hullottak, pörögtek lefelé, szerelmesen keringőztek. Utóbb tudtam meg, milyen szerencsém volt, násztáncuk tanúja lehettem.                                                                                                          - Hivatása távoli vidékekre, ismeretlen tájakra is elviszi.                                                                                - Kaliforniában, a Sierra Nevada nyugati lejtőjén táborozva 1200 éves óriás mamutfenyők, Sequoiák csodálatos „erdő-katedrálisában” mezőségi, gyimesi, moldvai magyar népdalokat tanítottam. De éppúgy felejthetetlen az a Dél-afrikai akácos, ahol mellettem tízóraizott a leopárd. A gazellák körülötte legelésztek, tudták, a leopárd egy darabig most elvesződik elejtett társukkal. Megcsodálhattam ott közelről a takácsmadarak műalkotás-fészkeit is, amit a hím épít a válogatós kis tojóknak. Elvarázsolt világ, az ember egyszer látja, és álmaiban visszajön.                                                                    

Búcsúzóul megosztanék egy népdalt, amit csuvas nyelvből fordítottam. Arról szól, hogy minden mindennel összefügg a természetben. Sőt, jó világban természet és ember minden rezzenése összefügg egymással.

Éjfekete, sűrű erdő mélyén,

fehér, egyenes nyírfának, ejhaj, teteje hegyén

aranykakukk szerteszét fújja énekét.

 

Aranytarka, kis kakukknak szólásától

zúgni kezd a fekete, sűrű, sötét, mély erdő,

zúgni kezd a fekete, sűrű, sötét, mély erdő.

 

Éjfekete erdők zúgásától

hullámokban leng az árpa és a rozsmező,

hullámokban leng az árpa és a rozsmező.

 

Árpának és rozsnak lengésétől

utcák-falvak örege-vénje erőst örvendő,

utcák-falvak örege-vénje erőst örvendő.

 

Örvendező sok öregnek fényes örömétől

rétek-falvak szép fiatalja vígasságszerző,

rétek-falvak szép fiatalja vígasságszerző.

 

 

Sándor Mária

Megjelent: A mi erdőnk magazin 2019/6. számában

Elérhetőségek

Telefonszám:

06/1 / 221 8129
06/70/205 8925

email: berecz.andras@t-online.hu

facebook

YouTube


 
 
slideshow #2 slideshow #3 slideshow #4 slideshow #5
Magyar English
 

Berecz András ének- és mesemondó honlapja