Bejelentkezés
Cikkek

LÁTNI A SZAVAKAT MAGUNK ELŐTT

Kontha Dóra
Magyar Hírlap
2011.március

2019. január 22. 21:50

SZÍNPAD A VILÁG FELETT

Beszélgetés Kornya Istvánnal
ÚJ EMBER 2019.

2019. január 22. 21:45

A helyes orrtartás végett jó a mese

Bonczidai Éva cikke

2019. január 22. 21:37

ISTEN BOLONDJA

Beszélgetés Kornya Istvánnal

részlet a „Csíksomlyói passió” c. könyvből

MMA kiadó 2018.

2019. január 22. 21:18
  1   2   3   4   5  

Rokonok söre

csuvas népköltészet

A műfordítást készítette, válogatta és szerkesztette, az előszót, a bevezetést valamint a jegyzeteket írta: Berecz András

lektor: Agyagási Klára, rajzok: Bicskei Zoltán

a mi sörünkről - részletek:

Már régóta nem csak „boros nép” vagyunk, sőt a hiedelemmel ellentétben „eredetileg” sem, mégis a seritalt nálunk némaság övezi. A magyar hagyomány a sör közelében feltűnően elhallgat. A sörről alig dalol, nem mesél, köszöntő szavakat mellé nem használ, nem ünnepli. Torkunk hűséges hozzá, szívünk jó ideje elfordult tőle, pocakunk várja, a nyelvünk félreáll előle. Pedig egészen biztos, hogy amit ittunk, arról daloltunk, és meséltünk is valamikor. Táltosaink is ihatták, a szellemeknek is kínáltuk. Az ilyesmit nehéz szó nélkül hagyni. Még bújdosó Mikes Kelemen is Erdély határán, hogy haza gondolt volt, a zágoni sert emlegette mint jó, otthoni ízt! Szívére a honvágy, nyelvére a székely ser drága emléke egyszerre futott:

„Elég a’, hogy ha Erdélyt meg nem láthatom is, de a köpönyegit meg látom, mert az erdélyi Havasok  mellett menyünk el. Ha Zágonban sert nem ihatom is, de iszom a Bozza[1] Viziből.”

A honfoglalás előtt, és azután is sörkedvelő magyar nép emlékét, költészetét saját söréről egyre jobban eltakarta a házi sernevelést[2] tiltó számos középkori rendelkezés, meg a bor. Amaz, mint Erdélyt a Havasok, emez, mint gazdáját a köpeny. Az idehaza is német típusú ipari sörgyártás és a világosi (vagy aradi) „koccantás” pedig kicsi híján a nyomokat is eltüntette. És habár Erdélyben, Moldvában még ma is készítenek régi fajta mézes, olykor cukros házi sört, alig maradt róla más emlékünk, mint néhány, a bolgár-törökben is meglévő szó és a bolgár-törökével rokon szó: sör, komló, ill. árpa, rozs.

a (bolgár-török) csuvasok söréről:

A csuvas népköltészetnek már „első, sajátos megnyilvánulásá”-ból[3] is kiolvasható, hogy sör nélkül nem lenne élet az élet. Ez az esküszöveg egy 985-ben megírt orosz krónikában maradt fenn. Benne a csuvasok volgai bolgár elődei az oroszokkal kötött békét erősítik meg:

 „Ha a béke tartós nem lészen, olvadjanak meg minden kövek, süllyedjen alá minden komló!”

„Kőből vár, komlóból sör lesz. Egyik testet, másik lelket véd. Ahogy nélkülük nehéz az élet, úgy mostantól béke nélkül is az legyen!” Többek közt és körülbelül ez lehet a jelentése.

A csuvas nép szertartásosan tisztelte a söréhez elengedhetetlenül szükséges komlót. „Eskütételkor e növénynek tettek fogadalmat, Komló-istenük is volt.”[4] A levélre tekeredő komló varázserejű képe egy ráolvasó imádságban az elhidegült házasok összemelengetését szolgálta még a közelmúltban is (Komló szára csavarodik)[5], dalaikban a komló ma is a menyasszony (Kerti komló), a rokonság, az összetartozás és összetartás jele (Nem mennék én). Érthető hát, miért jó a csuvasoknak, ha új, saját címerükön ott látják a komlót.

És így már „érthető” a másik kétfejű sas is, a cári. (Oroszország címerállata, akárcsak a Habsburgoké: kétfejű sas.) Csuvasföldre röpülve ha egyik csőrét az piszkálta, hogy a kő nem olvad, a másik csőrét biztosan az, hogy égig ért a sok kerti komló. Ettől nem szárnyalhatott! Figyelmes védence, a hódító cár, mindenesetre úgy megadóztatta a csuvas komlót, és azt olyan könyörtelenül be is hajtotta, hogy az kertjeikből hosszú időre kipusztult. Észrevehette sasszemével hogy a csuvas sör körül valami gyanús, nemkívánatos! Amekkora sereggel földet foglalt, akkora népismerettel lelket is igázott. Két fejre való gond ez: kő kövön, komló kertben ne maradjon; a test és a lélek pusztuljon![6]

Azért hogy minden komló mégse „süllyedjen alá”, és hogy legalább szellemeiknek jusson sör, a csuvasok titokban az Ádal folyó szigetvilágába menekítették át ünnepeik főszereplőjét. Ott már a senki földjén volt, adóhatáron túl. Az adóellenőröknek azt mondták: vadkomló, semmi közük hozzá, magától terem![7] Éjszakánként pedig beeveztek a szigetekre, úgy gondozták, szüretelték, és ünnepelték. Csöndben és sötétben.[8]

Hagyományos sernevelésük igen régies. A miénk is ilyesmi lehetett, legalább is közelebb állhatott hozzá, mint a mostanihoz. A csuvas földön századelőn kutató Mészáros Gyula[9] írja:

„A sört maga a gazda főzi rozsból meg árpamalátából komlóval, ünnepi alkalmakkor mézet is tesznek belé, hogy jobb íze, meg erősebb alkoholtartalma legyen. Egyébiránt igen kellemes ízű, élvezhető ital, a csuvasoknak híres nemzeti itala, épp úgy, mint a kirgizeknél az erjesztett kanczatej.”

 A csuvas ember egész életét végigkíséri Komló-isten gyermeke, a sör, születéstől-halálig, ünnepeken és hétköznapokon. Ünnepeik között jó néhány söráldozati szertartás található[10]: „Sör áldozata”, „Leánysör”, „Virágoskender-sör”, „Gabonaszárító csűr”, „Jószág-sör”, „Kos-sör” ünnepe... Fehérló-áldozatkor is kizárólag csak sört ittak a századelőn.[11]

 

a sördalról, a csuvas rokonságról és a csuvas öregekről:

Ha a csuvas embernek meglódul a lelke, akár egy egész este, egyhuzamban rokonairól dalol, rokonságát köszönti. Ezt akkor is megteszi, amikor nem is csak úgy, saját magától, hanem forró, mézes sörétől lódul egy jó nagyot, féktelen jókedvében! A rokoni összetartást megszámlálhatatlan eleven hasonlatba, rengeteg költői képbe tömöríti. Így születik a sördal. Ebbe a műfajba — mint valami díszes menyasszonyi ládába, királyi kádba — tengernyi kincset halmozott fel.

Ha a dalolást a csuvas ember a susogó nádtól tanulta[12] (A dal), első leckéi közt lehetett a mélyen szemlélődő és szemléletes sördal is. Hogy felépítése egyszerű, hogy sokszor együtt ide-oda hajlongva dúdolják, és hogy csoportban él igazán, az még a „mester” közvetlen hatása, ám azzal, hogy a világon minden jóról és szépről az atyafiság jut eszébe, messze meghaladta mesterét.

 

dallamaikról[13], kutatásukról:

A csuvas dallamok a magyar zenei nevelés alapkövei lettek. Kodály fontosnak tartotta, hogy a csuvas dallamvilág még gyermekkorban kerüljön elénk, a zenei hallás és zenei anyanyelv kialakulásakor, a zeneolvasás megtanulásakor. A fülbekérődző fővárosi ízlés rohamai ellen „rokon hangokkal” tartott pajzsot a magyar iskolások elé. Csuvas húrt is pendített, hogy a magyar dal tisztán zengjen. A 100 mari mellett 140 csuvas éneket fogadott fel, hogy ezek az új magyar diákságot a mindig meg-megújuló idegenfülűségtől saját zenei műveltségéig elkalauzolják. Budapest és Gyergyó közt csuvas fából is hidat vert.

 

 

1

Ballagó lovamon léptettem,

ballagó lovamon léptettem,

patanyomon út pora elnyugszik.

 

Énekem én most elkezdem,

énekem én most elkezdem,

dalokon a lelkem megnyugszik.

 

Sziklát másztam, felhágtam,

sziklát másztam, felhágtam,

szárnyán szálló sast láték.

 

Kunyhó kapuján béjöttem,

kunyhó kapuján béjöttem,

jó rokonokkal szót válték.

 

2

A domb alja, hegy alja zöldülni kezd.

A domb alja, hegy alja zöldülni kezd,

amért a nap éri, aj, perzseli,

vagy mer a sok jó eső, aj, megveri!

 

Hópihe a mi kerek orcánk, vörösödni kezd.

Hópihe vala kerek orcánk, aj, vörösödhet!

Jó rokonvendégség, az perzseli,

vagy a sörük oly erős, az égeti!

 

3

Ej-haj, de sok almát faltam, nyeltem!

Héját, ej, most hova hordjam ki?

Jó atyafiak közt ékes szókat

hogy szedegessek sorba, s mondjam ki?

 

4

Fehér ló fut erre, erre repűl,

sörényébe szél, mezők szele gyűl.

Rokonokhoz, ha eljövök én,

nyelvem alá méznek, vajnak íze gyűl!

 

5

Éjfekete, sűrű erdő mélyén,

fehér, egyenes nyírfának, ejhaj, teteje hegyén

aranykakukk szerteszét fújja énekét.

 

Aranytarka, kis kakukknak szólásától

zúgni kezd a fekete, sűrű, sötét, mély erdő,

zúgni kezd a fekete, sűrű, sötét, mély erdő.

 

Éjfekete erdők zúgásától

hullámokban leng az árpa és a rozsmező,

hullámokban leng az árpa és a rozsmező.

 

Árpának és rozsnak lengésétől

utcák-falvak örege-vénje erőst örvendő,

utcák-falvak örege-vénje erőst örvendő.

 

Örvendező sok öregnek fényes örömétől

rétek-falvak szép fiatalja vígasságszerző,

rétek-falvak szép fiatalja vígasságszerző.

 

6

Jövünk a porral, sebbel-lobbal, éjszinü lóval

éjfekete lányokat kocsibakon, ej, ide-oda ringatni!

A fekete, jaj, mind hazafuta, hipp-hopp — álmodni!

 

Jövünk a porral, sebbel-lobbal, aranyszinü lóval

szőkehaju lányokat szekereken, aj, ide-oda ringatni!

Szőkehaju, hej, hazaszöke-szalada emide-amoda — álmodni!

 

7

Édesem jő! De dobog!

Haja hullám! De lobog!

Bámulnám...  a munkám áll!

Nem nézem!  ...a szívem fáj!

 

8

Téged, szívem, úgy szeretlek,

mint a mézes, bolti tésztát!

Hozzám hajló, szép szerelmed

rossz vadalma-savanyúság!

 

Ballaghatunk, elfuthatunk,

kővároshoz nem érünk már.

Búsulhatunk, vígadhatunk,

boldogságot nem látunk már.

 

9

Mintsem e lagzin volnék,

lovat legeltethetnék!

Foghatnám egy lány keblét,

nagyobb hasznot hajthatnék!

 

10

Hó lappog, nagy pihe hull,

szarvasok apraja-borja reszket.

Míg nem látja e világ sok búját,

nagylegényből ember addig nem lesz.

 

11

Apám küszöbén kő hever,

azt senki föl nem emeli!

De nem szikla az — a bánat az!

azt senki el nem viseli!

 

Apámnak sarja, az valék,

csak lenne testem aszu ág!

Az őszi szél csak letörne,

a tavaszi víz elvinne!

 

12

A ló akart inni, jaj, részeg lettem!

Eb akarta, mégis öreg lettem!

Eb akarta, mégis öreg lettem!

 

A gyócsfehér ingem még jónak hittem,

sokat hordtam, aj, de rongyos lettem!

Sokat hordtam, aj, de rongyos lettem!

 

Az ifjúság el nem száll, én azt hittem.

Sokat éltem, elszállt énfölöttem.

Sokat éltem, elszállt énfölöttem.

 

13

Susog a sok víz,

sebes is a sodra!

Tovatünik éltünk,

soha... soha vissza!

 

[1] Borsodi Bevilaqua Béla keserű humort vél felfedezni e sorokban, mert szerinte ez a pataknév a boza, bóza, azaz köles-sör szavunkat rejti magába. (A felhasznált művek adatait lásd az „Irodalom” fejezetben!)

[2] Régies kifejezés a sör előállítására. Pusztán régi családneveinkben erre négy rokon értelmű kifejezés is használatos: Sergyártó (1460-as adat), Serfőző, Sernevelő, Sermívelő.

[3] Ezt a kifejezést Gennadij Ajgi használja „Fogadjátok jöttünket!” c. művében.

[4] Gennadij Ajgi: Fogadjátok jöttünket!

[5] A dőlt zárójelben, dőlt betűvel jelölt címek: a kötetben előforduló dalok, imádságok címei.

[6] Az ő sörükbe is kétfejű sas repült, nem legyecske! Italuk, ha elrejtőzött is, „nemzeti” maradt. Hozzá kötődő szokásaikon ez a — leghosszabban csengő koccantásnál is sokkal tovább tartó — változás valószínűleg semmit sem változtatott. Az is igaz, hogy az ő sörük mellett — annak fölébe tornyosulva — nem állt ott a bor.

[7] Parton élni, szigeten megmaradni; a legkedvesebb kerti virágot vadnak nevezni — a test- és lélekmentésnek itthon is ismert kísérletei!

[8] Az egyes helyeken 20 km szélességet is elérő Ádal folyó szigetvilágába pl. jó esőért áldozatot bemutatni (sörrel, árpalepénnyel) ma is beeveznek az öregek. Ezt 1998. őszén Vörmankasszi-ban beszélte el egy, a csuvasok ősvallását ma is gyakorló szertartásvezető ember. Tudományát, ünnepi ruháját a családból örökölte. Polgári foglalkozása: falusi tanító. Iskolájának rajzszertárában egy kisméretű, agyagból gyúrt, bajuszos, nemezkalapos eredeti szellem-szobrot „állítottak ki”. Ő hozhatta ki a közeli szigetről (?), ahol talán több ilyen van ma is.

[9] A csuvas ősvallás emlékei

[10] Létükről-nemlétükről csak bizonytalan adataim vannak. 100 éve még élő szokások voltak.

[11] Lásd a  Mezei áldozat fehér kancával ima jegyzetét!

[12] …akkor a kunhegyesi öregek a suhogó nádtól! A régi világ iskoláiban a kántortanító felejthetetlen körmöseivel sulykolta beléjük a tananyagot. „Így oszt a kisujjunkba vannak azok nóták ma is!”— azt mondták. Persze a hálájuk is a nádpálcához igazodott, ezért másmilyen volt mint amilyen a csuvasoké lehetett. (Érdekes társa ez a csuvas legendának, hát már csak ideírom a befejezést is!) Szalonnával megkenték az iskola sarkát, „hátha a kutyák elrágják, oszt a kántortanítóúrra omlik”!

[13] E kötetnek nem feladata a szerteágazó, többrétegű csuvas dallamvilág átfogó jellemzése. Szeretné viszont felvillantani a csuvas dallamok néhány magyar kultúratörténeti vonatkozását.

Elérhetőségek

Telefonszám:

06/1 / 221 8129
06/70/205 8925

email: berecz.andras@t-online.hu

facebook

YouTube


 
 
slideshow #2 slideshow #3 slideshow #4 slideshow #5
Magyar English
 

Berecz András ének- és mesemondó honlapja