MIKOR AZ ÉSZ SZÍVBE BOTLIK – beszélgetés Kornya Istvánnal

Nemzeti Magazin folyóirat 25/10, 2025/26-os évad XIII/2. szám

 

Berecz András meséivel Igazságról, hamisságról és az aktualitás szükségtelenségéről

„Hazug Pista tanítványa most az Igazságot nyomozza” – mondja Berecz András
ének- és mesemondó, akinek Kőkertben liliom című lemeze 2000-ben született, de
„sok idő telt el azóta, jól megforgattam a témát, nyestem is, hizlaltam is, derítettem is
rajta, hadd kacagjon a közönség”. A mesék filozófiájáról, az időszerűségről és a Jóság
és Örök Igazság felhőcskéiről is beszélgettünk egy újjászületett régi meselemez
premierje alkalmából.

– A cím mindig kulcs is. Milyen zárat nyit fel ez a kép?
A címet egy moldvai csángó népdalból emeltem ki. Ebben az áll, hogy a liliom elunta már a vízparti
életet, el akar bujdosni, ezért új helybe kell tenni… „új helybe, kőkertbe, háha megfogannék!” Ez a
sűrű kép jól elcsábított! Egész annyira, hogy négy Cd-lemeznyi mondanivalóm lett belőle, és még nem
biztos, hogy vége van. A dal elsődlegesen a leány sorsán tűnődik. A nagyleányt ki kell tenni az
ablakba, sokaságba vinni, lássák, ragyogjon rá a világ, éljen úgy leányságában, mint a virág, kint a
folyóparton, szabadon! De aztán, hogy haladjon is az élet, el kéne vegye valaki. Hát ugye jönnek a
marhák, hogy igyanak, letapossák szegény kis virágot, tisztára oda lesz a becsület! Valaki olyan kell
elvegye, aki, mint valami jól megépített erős kőkert, szorosan ölelje, óvja, éltetni tudja. Ebből lesz az
új élet. Na ebben láttam én meg a nekem való, sokféleképpen használható képet. Természeti, etikai
törvényeket véltem fölfedezni e mögött. Különösképp érdekelt az élet kétféle védelme: a szabadság
és a törvény, vágy és kötelesség… az, hogy a „porondos víz martja” és a „kőkert” hogyan feltétele az
életnek… tehát hogy mikor, mitől virul a liliom.

– Huszonöt éve, 2000-ben készítetted el a Kőkertben liliom című Cd-lemezt, amit aztán a Bárka
színházban mutattál be? Mi adta az aktualitását akkor, és mi adja most?
Ez a műsor csak kicsiben hasonlít ahhoz a műsorhoz. Sok idő telt el azóta, jól megforgattam a témát,
nyestem is, hízlaltam is, derítettem is rajta, hadd kacagjon a közönség. Úgy általában nem keresem az
aktualitást. Sokat gyengít a mese szövegén, ha süt belőle. Az aktuális többnyire rövid életű, a jó mese
akkor sem az, ha vidám. Persze, ha valami aktuális esemény, gondolat megragad, nem kapálódzok
ellene. Engedem, dolgozzon, keresgéljen a dalok, mesék között. Hadd emeljen le a polcról a frissnek
tűnő, újra és újra születő kérdésekre – ezeréves válaszokat. Ha jobban meggondolom, ebben az
időben, 2000-ben „időszerű-szerű” gondolatok járkáltak a fejemben. Ekkor volt a Magyar Millennium
éve. Szent István király alakja, lélekemésztő, nemzetmentő és országjavító nehéz döntései
foglalkoztattak. Szigorú törvénykezés és kegyes irgalom – miből mennyi kellett akkor, hogy országát
felvirágoztassa egy uralkodó. Ezek nem hagytak nyugodni. Ebben a „nyugtalanságban” addig
keresgéltem ebben a témában érvényes dalokat-meséket, míg erre az én kedves vízpartomra,
kőkertemre rá nem találtam. A Bárkába eleinte az előadások után iddogálók mulattatására hívtak,
aztán valahogy benn találtam magam a színpadon. És jó néhány előadás közül ez a bemutató volt az
egyik.

Ezek a mesék, dalok a historikus költészetből merítenek?
Ezek a dalok, mesék nem histórikusak. Nem nyüzsögnek benne történelmi alakok, nincs benne
történelmi esemény. Nem a hazáért haltak fáklyasora alatt-, inkább az azt megtartó erények mécseskéi mellett születtek. Túlélésünk, megmaradásunk, felemelkedésünk egy-egy pillanatát,
elágazó utait rögzítik. Olykor világos képekben, máskor rejtjelesen, vagy tiszta öntudatlanul. Nem a
krónikás irodalomból valók. Népdalok, népmesék ezek, szerzőjük „nincs”.

Gondolom, van valami jó kacskaringós, mesés cselekmény.
Igen, anélkül kár is volna az egész! Az est keret története – láss csudát – hogy „keresem” az Igazságot.
Igen, Hazug Pista tanítványa most az Igazságot nyomozza. Fő tengelye az „Igazság és a Hamisság
utazása” mese. Tágabb értelemben persze Rend és Káosz, Fény-Árnyék, Erény és Bűn… küzdelme ez.
Ha jól csűröm-csavarom, Mátyás király is előkerül majd menet közben, bedugja nevezetes orrát az
egyik mesébe, az éhező Igazságot kenyérrel, jó fenyőmagos túróval kínálja. Egy másik király az
országát nyeldeső özönvízben együtt tanul majd úszni az éppen arra tempózgató Igazsággal, s
miközben egyszerre köpködik a sáros vizet, megtetszenek egymásnak. Így aztán, mikor a vizek újra
medrükbe térnek, a király marasztalni kezdi az Igazságot, kardot és leányt ad mellé: „Az egyiket kösd
fel, a másikat vedd el! Az egyik megvéd, a másik elszaporít!” – így kecsegteti új barátját.

Tömény filozófiának tűnik, pedig népművészet! Valami új barátságot kötöttél te is a filozófiával?
Szeretem a filozófiát, és olykor picit sajnálom is. Ahhoz, hogy kimondjon egy mondatot, minden
szavát tisztáznia kell, időigényes, űzői homlokát is jól megbarázdálja. A népmesék közt van bőven
olyan, melyik bölcselet a javából, s mégis könnyed. Nagy terhet visz, magasba, fél lábon szökdécselve,
mosolyogva. Babérra sincs szüksége. Nincs is, akinek fejire tedd! Bölcselet érzéki képekben, ragyogó
csomagolásban. Mindenki megtalálja a neki való ajándékot, a neki való szintet.

A történet, a hasonlat segíti a gondolatot. Ez esetben is igaz ez?
A száraznak kikiáltott filozófia sincs persze eltiltva a mesétől, a költői szépségű hasonlatoktól. Ez a híd
a két műfaj közt. Platón például – akiről azt tartották, hogy az európai filozófia mindenestül
lábjegyzete az övének – kedvelte a mesét. A „Kőkertben liliom” témája pl. nem is áll messze Platón
„Barlanghasonlatá”-tól. A fogságából, barlangmélyi látomásaiból szabadult, napvilágra került ember
hazugságnak vélt igazsága máig ható szöveg. Mesés, közérthető példázat. Platón előadásai mégis túl
homályosnak, bonyolultnak tűntek a hétköznapi ember számára. Egy korabeli írás szerint, amikor
meghirdetett egy előadást „A Jóról”, jöttek az emberek, „hogy megtanulják, mitől lesznek boldogok,
de olyasvalamit hallottak, ami nekik felsőbbrendű matematikának tűnt”. Hát igen, a precizitás
ízetlenségét oldani, a bonyolultat egyszerűsíteni, a szárazságot nevetéssel, könnyekkel
megkenegetni, ez már a mese feladata. Szép, mikor az ész – nagy nyargalása közben – szívbe botlik.

Direkt válaszok, hogy mégis mi volna az igaz, mi volna a hamis, ilyenek az esteden kerülnek-e elő?
Eljut-e odáig a műsor, hogy kimond ilyesmiket?
Nem nagyon. Tán a régen elporladt tízezer és tízezer meseszerző az alapigazságokat nem is vizsgálta.
Feltételezték, hogy a hallgató az egy Isteni Hatalom előtt fejet hajt, hogy a szív alapjában jóra hajló,
mélyemlékezetünkben ott gomolyognak a Jóság és Örök Igazság felhőcskéi… Inkább az érdekli ezeket
az általam ismert „Igazság-meséket”, ami egyébként Széchenyi Istvánt is: hogy lehet az, hogy egy
kicsit mindenkinek igaza van? És hogy a békesség, a normális élet érdekében mit kezdjünk mi ezzel?
Olyan helyzeteket alkotnak ezek a mesék, amelyben az Igazság nem szembeszökő, nem magától
értetődő. Az egyik mesében pl. a róka mondja ki a „nagy igazságot” – miután kellőképp megutáltuk –
hogy „Istennek szavát mindenki nem hallja meg.” Na jó, ez mondjuk Fáy András meséje.
Elgondolkoztató pl. a másik mese egyik részlete is, mikor az Igazságot legyőző Hamisság idővel
koldusbotra jut, éhhalál szélén megindul Igazságot keresni, bár egy falat kenyeret adjon. Aki
bűnhődve, éhesen, nyűtt bocskorban, véres lábbal keresi az Igazságot, az bizony szánalmat ébreszt.

Ítéletünkben elbizonytalanít. Idő és türelem kell, míg végre megérezzük a mese állásfoglalását, olykor
rejtőző, végső ítéletét. Persze közönség előtt elmesélve lázas, bolondos, bújócska az egész. Talán úgy
is mondhatnám, hogy ez a Kőkertben liliom mintha az Igazság és a Hamisság álarcos bálja volna. Az is
lehet, hogy pusztán csak a mese varázsát féltem ezzel a mellébeszéléssel. Ha jobban meggondolom,
nyüzsögnek benne a direkt válaszok, konkrét, sőt, hasznos igazságok: „Olyan az igaz dicsőség, hogy a
kerülőt keresi, a keresőt kerüli” – na ez például. Vagy az, hogy a Hamisságot nem az ördög fogja
kiszorítani a világból, az haragjában is csak jót tud vele tenni, s hogy az Igazság kereséséből,
pártolásából nem maradhatsz ki… a méltó emberi életért, az apokalipszis késleltetéséért… De hát
szinte fáj ezeket a meséből kiszakítani.